Múlt hét pénteken végre sikerült elmennem vért adni. Egy ideje már készültem rá, és jókora lelkiismeret-furdalást halmoztam fel, mire végre egy felszabadult péntek délelőttön térben és időben is minden passzolt, hogy betérjek a helyi vérellátó központba. Aznap én voltam a kilencedik, és egyben utolsó önkéntes, és igaz, hogy csak délig volt lehetőség a véradásra, mégis kevésnek tartottam a létszámot.

Pedig az önkéntes véradás elengedhetetlen az egészségügyi ellátás megfelelő mindennapi működéséhez. A vér ugyanis olyan gyógyszer, amit a tudomány jelen állása szerint nem tudunk előállítani, tehát teljes mértékben az emberi forrásokra kell támaszkodnunk. Ebből adódóan pedig az igények és az ellátottság időben nem mindig fedik le egymást. Jelenleg is a 8 fő vércsoportból (az AB0 és Rh csoportok alapján) csak négyből van megfelelő mennyiségű, míg például az AB-negatívból kevés, míg a leggyakoribb (így legnagyobb mennyiségben szükséges) A-pozitívból csak éppen elég áll rendelkezésre az OVSZ honlapja szerint.

Amint az időről időre elhangzik a médiában, egyre kevesebb a véradó, és a stabil bázist alkotó önkéntesek csoportja idősödik. Ahogy egész társadalmunk idősödik, így előbb utóbb sok rendszeres véradó kicsúszik a felső korhatárból. Ezért hosszú távon nagyon fontos, hogy a fiatalok is rendszeresen elmenjenek vért adni, és értékké váljon az önkéntes véradói magatartás.

Őket főleg a kiszervezett véradásokon lehet elsőként elérni, manapság már fesztiválokon, rendezvényeken, egyetemeken, plázákban és iskolákban is rendszeresen vannak szervezett véradások. Ha ők később még évente egy-két extra alkalommal is elmennek vért adni (férfiaknak 5/év, nőknek 4/év a max.) , akkor kialakulhat egy még erősebb önkéntes csoport.

Emlékszem, legelőször a volt giminkben szervezett véradásra mentem el, és nagyon izgultam miatta. Benne volt, hogy rosszul leszek, elájulok, meg amúgy is, milyen az, amikor fél literrel kevesebb vér kering bennem hirtelen. Na meg ott volt a tűszúrás is, az biztos fáj, minek szúratom meg magam önszántamból egyáltalán? De aztán mindezt félretéve rájöttem, hogy az egész csak kicsi kellemetlenség, míg akinek tényleg szüksége van vérre, az sokkal rosszabbul van, mint ahogy én a legrosszabb verzió esetén is lehetek. Szóval adtam vért, és azóta is adok, ha éppen van szervezett véradás. Onnantól kezdve szokásunk lett, hogy az 500 forintos utalványból elmentünk együtt az osztálytársakkal egy kínai büfébe, és jól bekajáltunk jutalom gyanánt. Ezt mindig nagyon szerettem.

Most viszont mindenkit arra bátorítok, hogy amennyiben egészségesnek érzi magát, és elég idő eltelt már az esetleges legutóbbi véradás óta, akkor keresse fel a legközelebbi állandó véradási helyszínt.

Aki pedig még soha nem volt, és szintén egészségesnek érzi magát, egy kis bátorsággal könnyen rendszeres véradóvá válhat. A legjobb szerintem párban, vagy csoportban menni, így is lehet egymásban tartani a lelket, és jó kis közös program. Engem mindig nagyon jó érzéssel tölt el, amikor felállok az ágyról, és tudom, hogy aznapra már igazán hasznossá tettem magam.

Visszatérve a múlt hét péntekre, amíg ott ültem, volt időm elgondolkodni, hogy miért hagytam ki ennyi időt a legutóbbi óta, ami talán januárban lehetett. Időről időre eszembe jutott, hogy jó lenne vért adni, de valami más mindig háttérbe szorítja a mindennapi rohanásban. Vizsgaidőszak, tanulás, gyakorlatok, utazás, erre még jött egy kullancscsípés és egy kisebb sebészeti beavatkozás is, amik miatt nem is voltam biztos, hogy adhatok-e egyáltalán vért.

Lényeg a lényeg, valami mindig háttérbe szorította az alapvetően meglevő szándékot, és így majdnem egy évig halogattam. Úgyhogy úgy döntöttem, legközelebb egyetlen napra ehhez a programhoz igazítom az összes többit, és szánok rá fél órát, hogy segítsek másokon. Ha sokan szánjuk rá magunkat, akkor nagyobb biztonságban tudhatjuk családunkat és saját magunkat is.

Segítsetek ti is, és töltsük fel azokat a raktárakat!

Ha tetszett a bejegyzés, keresd fel a HealthnStuff Facebook-oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb posztokról!