healthnstuff

2017.sze.17.
Írta: adamhealthnstuff 1 komment

Adjunk vért és töltsük fel a készleteket!

Múlt hét pénteken végre sikerült elmennem vért adni. Egy ideje már készültem rá, és jókora lelkiismeret-furdalást halmoztam fel, mire végre egy felszabadult péntek délelőttön térben és időben is minden passzolt, hogy betérjek a helyi vérellátó központba. Aznap én voltam a kilencedik, és egyben…

Tovább

Reakció a hvg.hu-n megjelent „A saját hülyeségünk miatt leszünk betegek?” c. cikkre, és annak kommentjeire

Biztosan tudják, mire gondolok, amikor azt mondom, hogy tehetetlen dühöt érzek. Amikor látják, hogy valami rossz történt, vagy történik éppen, és tudják, hogy ha a fejük tetejére állnak, akkor sem tudnak tenni ellene semmit. Hát ezt éreztem én, amikor elolvastam a cikket, és közvetlenül utána az…

Tovább

Hölgyeim, uraim, vizsgáljuk meg magunkat!

Egy rendkívül fontos dologra szeretném felhívni ez alkalommal a figyelmet, mivel az utóbbi időben több olyan történettel is találkoztam, melyek újra rávilágítottak az önvizsgálat fontosságára. Ezek kapcsán rá kellett döbbennem, hogy mennyivel nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogy mindenkinek…

Tovább

Hat után már nem ehetek? Na még mit nem!

Fogyás, fogyókúra, diéta. Ha ezek közül bármelyikre is rákerestél már az interneten, és több, mint 5 percet szántál arra, hogy elolvasd a legfrissebb tuti tippeket, akkor biztosan belefutottál az „este hat után tilos bármit enni, mert vége lesz mindennek” ökölszabályba. Szerencsére már több oldalon…

Tovább
süti beállítások módosítása